Amy harmadik lemezének közepével folytatom a sort: a The Game, az Across The Nile, a The Days Of Being Young And Free és a Left That Body Long Ago következik.
Egyik dalból sem lett kislemez, amit a The Game esetében nagyon sajnálok, mert sokkal jobban illik Amyhez, mint mondjuk a 4th Of July.

The Game

Ez a dal gyakorlatilag a megjelenése óta folyamatosan fenn van a zenelejátszómon, és újra- és újra lenyűgöz. Így kell autotune nélkül énekelni, így kell monumentális dalt írni - ezt hívják úgy, hogy tehetség. (És élőben egy hajszállal sem rosszabb!) A szövegében nincs semmi világmegváltó, semmi olyan, amit ne mondtak volna már el Amy előtt vagy százan, de annyira őszinte és önazonos, hogy a számomra teljesen feledteti a közhelyességét. Egyértelműen a kedvenc dalom a lemezről.

Across The Nile

Az eddigi írásaimban nagyon sokszor említettem, mennyire szeretem Amy megmondódalait. A LIABL-on a szigorúan vett értelemben egy megmondódal sincsen, de talán ez áll hozzá a legközelebb. Amy az egyiptomi forradalomról énekel, kritizálja az összes önkényuralmi rendszert, és abban reménykedik, hogy talán mostantól kezdve szebb és korrektebb életet élhetnek. Szeretem a dalt, de sokkal jobb lehetne, ha Amy a szöveget és a dallamot is kicsit karcosabbra vette volna, ha tényleg odamondogatna a diktatúráknak, nemcsak a probléma felszínét kapargatná.

The Days Of Being Young And Free

Na, ez a dal elég furcsára sikerült. Amy azzal próbálkozik, hogy egy idősödő feleség, családanya helyébe képzeli magát, de... a végeredmény elég zavarbaejtő lett. Valószínűleg ennek az az oka, hogy Amy 24 évesen írta ezt a lemezt, így nagyon furcsa ilyen mondatokat hallani a szájából, mint pl.: "And the children, they all left, they fled their family nest, and now we're all alone, and the house don't feel like home anymore". Ha valaki korban jobban passzolónak - mondjuk Susan Boyle-nak írta volna a dalt, semmi gondom nem lenne vele, de lehet, hogy csak én vagyok ilyen szőrszálhasogató.

Left That Body Long Ago

Nincs olyan alkalom, hogy ne lennék tiszta libabőr ettől a daltól. Amy a nagymamája időskori szellemi leépüléséről énekel, és tökéletesen visszaadja azt az ürességet, amit az Alzheimer kór jelent. Fájdalmasan, megrendítően gyönyörű. Azt hiszem kijelenthetem, hogy Amy egyik legnagyobb dalszerzői teljesítménye ez a dal.