Három éve cseng milliók fülében Amy Macdonald összetéveszthetetlen alt hangja, skót tájszólása, vidám gitárjátéka. A This Is The Life című dala 56 hétig volt a német zenei toplistán, és tíz országban volt az első helyen.

Amióta a 23 éves nő sztár lett, folyamatosan turnézik, egész Európában. A mostani albumának az A Curious Thing-nek elkészült egy különleges kiadása is, a Német Filharmonikus Zenekar közreműködésével, és a Zenekarral közösen koncertezett Luxemburgban. (Erről már a 2011.01.15-i frissemben beszámoltam. Ott meg is hallgathatjátok a lemez anyagát. - a szerk.)  Nem sokkal később telefonon értük el Glasgow-ban, ahová azért utazott, hogy néhány hetet a családjával töltsön.

Amica Online: Az, hogy újra otthon van Ms. Macdonald...
Amy Macdonald: Igen, ez csodával határos. Az elmúlt években folyton csak úton voltam és dolgoztam. Most szükségem van egy kis szünetre, hogy ezt a sok élményt feldolgozzam.

Tetszik Önnek az utazás?
Őszintén szólva, nem. Minden nap más vonaton, repülőn, buszon kell ülni, ami sokáig tart és nagyon monoton. Szeretnék várost nézni, de nincs rá időm. De ha a színpadon vagyok, akkor úgy érzem, minden rendben van. Ezért lettem zenész.

Mi változott meg az életében az első sikerei után?
Az maradtam, aki voltam. Ugyanazok a barátaim. Ha Glasgow-ban vagyok, moziba megyek velük, meghívom a családomat vacsorázni, vagy a kutyámat sétáltatom. Ettől normális az életem, aminek nagyon örülök, mert igazából soha nem akartam híres lenni.

Lehetséges az, hogy valaki egyszerre legyen ismert és ismeretlen?
Nem. Viszont a mindennapi életben továbbra is ismeretlen és egyszerű vagyok. Nem ismernek meg az utcán, nem követnek a paparazzik. Vannak olyan sztárok, akik szeretik a nyilvánosságot. Én nem.

Ön nem született sztárnak?
Egyáltalán nem. Elég tehetetlen vagyok a "nagy eseményeken". Különösen az kínos, mikor valaki fényképet szeretne rólam. Nem igazán tudom, mit csináljak a testemmel, hogyan álljak be...

A This Pretty Face dalban arról énekel, hogy mennyire szeretnek a hírességek villogni. Egy adott személyről szól a dal?
Nem, azt az általános helyzetet akartam megjeleníteni, hogy a zeneiparban milyen sokan a szépség megszállottjai. Egy személy megjelenése gyakran fontosabb, amint az, hogy jó hangja legyen. De az, hogy valaki csinos, és szép ruhákat visel, még nem határozza meg a zenei sikerét!

De ön is csinos, és divatosan öltözködik.
Persze, igyekszem, hogy jól nézzek ki fellépésekkor, és én is megnézem magam a tükörben, ha elmegyek otthonról. Ez természetes. De nem foglalkozom olyan megszállottan a külsőmmel, mint mások. Számomra a személyiség fontosabb, mint a divat.

Azért az Ön szép arca mögött sok tehetség is van. Mikor döntötte el, hogy énekesnő szeretne lenni?
Tizenkétéves koromban elmentem a Travis nevű skót zenekar koncertjére, a "T in the Park" fesztiválra. Ez indított be nálam valamit, és elkezdtem álmodozni erről az életről. Így kezdtem el dalokat írni és gitározni. Két évvel később már egy-két kis klubban is énekeltem. És ma már ott tartok, hogy én léphetek fel a T in the Park fesztiválon.

Hihetetlen! És honnan merít ihletet a dalaihoz?
Az én területemről: a barátok és a család a legfontosabb része az életemnek. Miattuk is csinálom, nemcsak a saját érzéseim miatt.

Még Peter Doherty élete is adott ötletet az egyik dalához.
Igen. Az egyik régebbi dalomban, a Poison Prince-ben kértem, hogy hagyja abba az értelmetlen drogozást, és koncentráljon a zenére. Sajnos az ő életstílusa miatt a The Libertines kudarcra van ítélve, pedig az egyik kedvenc együttesem. (Pete Doherty a The Libertines  angol együttes volt frontembere, akinek drogos züllése miatt a rajongóiknak egy jó része elpártolt tőlük. - a szerk.)

Melyik zenészt csodálja igazán?
Bruce Springsteen a legnagyobb példaképem. Őt tényleg a nagyszerű zenéje tette sikeressé. Akármilyen hangulatom is van, mindig találok hozzáillő Bruce Springsteen-dalt. Szerencsére a barátom is szereti az érzelmes zenét.

És érdekli a foci? Végülis a párja, Steve Lovell a skót NB1-ben játszik.
Tény, hogy a foci a kedvenc sportom. Kilencéves koromban voltam először meccsen. És a pályafutásom egyik csúcspontja volt, amikor a Skót Nemzeti Bajnokságon én énekelhettem a himnuszt.

De a "focistafeleség" sztereotípiát valószínűleg soha nem akarja megtestesíteni...
Természetesen nem, nem. Ez az életmód idegen számomra. El akarok érni valamit az életben, és nem a férjemtől akarok függeni!

Saját fordítás.
Forrás: amica.de