Mayer Nissim interjúja
Nagyon kevés olyan énekesről, dalszerzőről tudunk, akinek 3 millió példányban jelent meg az első lemeze. Amy Macdonald ezek közé tartozik, pedig arra, hogy a 2007-es This Is The Life című bemutatkozó lemeze ilyen sikeres lesz, körülbelül annyi esély volt, amennyi egy Boeing 747-é egy hatalmas viharban. Az idén (a cikk 2010-es - a szerk.) megjelent A Curious Thing című második lemeze is Európa-szerte hamar a toplisták élére került. Ez a siker teljesen lenyűgözött minket, és mivel többet szerettünk volna tudni róla, telefonon beszélgettünk a skót énekesnővel. Szó esett a hírnévért folytatott harctól kezdve a The Sun újság hibás cikkéig és a JLS együttes fontosságáig mindenről.

Hogy fogadták az új albumát?
A rajongóktól abszolút pozitív választ kaptam. Izgatott vagyok, hogy újra turnézok, és fesztiválokon léphetek fel, mert itt kaphatok igazi választ arra, hogy hogy tetszik a lemezem a befogadóinak. Nem szentelek túl sok figyelmet a lemezkiadók előrejelzéseinek, mert tényleg nem érdekel! Sokkal többet számít nekem a barátaim, a családom és a rajongóim véleménye.

Szívesebben játszik élőben mint stúdióban?
A turnézás a munkám legjobb része. Az, hogy utazhatok, és hogy ilyen sok különböző helyen léphetek fel, az egész munkámat széppé teszi. Annyira szeretem azt az érzést, amit akkor érzek, mikor dalt írok. Boldogsággal tölt el, és aztán a zenekarral a meglévő darabokat egy egésszé, dallá rakjuk össze. Első hallásra kiderül, hogy olyan lett-e a dal, amilyet szerettem volna, de sosem lehetek biztos benne 100%-osan, hogy ez másoknak is tetszeni fog. Ez mindig a színpadon, a nézőközönség előtt dől el, az ott kapott visszajelzésekből.

Nagy nyomás volt Önön az első lemez sikere után?
Amikor elkezdtem írni ez a második lemezt, a nyári turném közepén voltam, egyik fesztiválról a másikra mentem, így nem sokat gondoltam rá. Az egészet két hónap alatt írtam és vettem fel, és sosem mentem be igazi stúdióba. Az egész a producerem "hálószoba stúdiójában" készült, aztán később még egy kicsit ezt-azt hozzátettünk, így sohasem éreztem igazán azt, hogy na, én most új albumot készítek. Szerencsére senki nem is akarta azt, hogy nyomás alatt dolgozzak.

Van egy pár szám a lemezen, ami a celebekről és a külső megjelenésről szól, például a legújabb kislemezen található This Pretty Face. Konkrét személyről szól a dal?
Nem, ez teljesen általános, viszont többmillió emberről szólhat. Sok ember túlságosan el van foglalva azzal, ahogy kinéz. Az természetes, hogy foglalkozol vele, és ha jól nézel ki, büszke vagy rá, de nem ez az életed legfontosabb része. Különösen igaz ez a zeneiparra. Pedig ennek a zenéről kellene szólnia, nem arról, hogy valaki hogy néz ki. Ha hallok egy dalt a rádióban nem érdekel, hogy az előadó alacsony, magas, kövér, sovány, vagy akármilyen.

Az An Ordinary Life című dala a Gerard Butleren lógó, hírnévre vágyó emberekről szól?
Igen. Meghívást kaptam az egyik filmjének a premierjére, ami nekem egy teljesen idegen világ volt, hiszen általában nem szoktam ilyen helyekre járni. Az emberek egyszerűen egy percre sem hagyták békén Gerardot, alig tudtam elhinni. Nagyon hálás vagyok, hogy én magam írom a zenéimet, úgy érzem, az emberek szeretik, amit csinálok, és még mindig hétköznapi életet élek.

A Spark tényleg James Bulger haláláról szól?
Nem. Ezt a történetet a The Sun egyik újságírója találta ki, egy szövegkörnyezetből kiragadott mondatom alapján. Amikor láttam, hogy a The Sun ezt írta, teljesen ledöbbentem, mert még soha nem történt velem ilyen. Borzalmasan éreztem magam, mert úgy gondoltam, hogy emberek idegesek lehettek amiatt amit a cikk szerint állítólag mondtam.

Mi történt ezután?
Szerencsére, az újságíró, aki a cikket írta, bocsánatot kért tőlem. Valószínűleg én vagyok az egyetlen ember a világon, aki elmondhatja magáról, hogy a Sun egyik újságírója bocsánatot kért tőle azért, mert képtelenségeket állított róla az egyik cikkében!

Együtt dolgozott Paul Wellerrel és feldolgozta az Oasis egyik dalát. Mindig rajongója volt a klasszikus, gitáros brit popnak?
Abszolút: emiatt kezdtem el gitározni. A legnagyobb kedvenceim az Oasis, az Ocean Colour Scene és a Travis voltak, tulajdonképpen az egész britpop zene. Elmentem a T In The Park fesztiválra, láttam ott az összes együttest, és azt gondoltam: Ez az, ezt akarom csinálni! Most is olyan együtteseket hallgatok, mint a Kasabian vagy a The Killers.

Milyen volt találkozni Paul Wellerrel?
Amikor először találkoztam vele, 2007-ben, életemben először turnéztam, úgyhogy hatalmas dolog volt. Teljesen új voltam a zeneiparban, és hirtelen azt vettem észre, hogy Paul Weller támogat az egész európai turném alatt. Nagyon ijesztő volt, de szerencsére ő és az egész csapata is nagyon barátságos volt. Nagyon jól kijöttünk, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Paul egyszer azt mondta, hogy ha szükségem lenne stúdióra, nyugodtan használhatom az övét. Később aztán éltem is ezzel a lehetőséggel.

Mit gondol a brit pop együttesek mostani átalakulásáról?
Én örülök neki, hiszen még most is nagy célközönségük van. Az Ocean Colour Scene továbbra is hatalmas sportcsarnokokban, teltházas koncerteket ad Skóciában. Csodálatos zenei múltjuk van, legendás dalokkal és gitárszólókkal, amiket azonnal felismersz, ahogy meghallod őket. Mindig fantasztikus hangulatot teremtenek. Nagyon örülök neki, hogy folytatják a zenélést, mert egyszerűen imádják a zenét, és imádnak a színpadon állni.

Mit gondol a tehetségkutatókról? Ön szerint nagy problémát jelenthetnek ezek a versenyek a mai zeneiparnak?
Úgy gondolom, nem. Az elmúlt néhány évben olyan együttesek váltak ismertté ezeken a versenyeken, amikre már szükség volt, ilyen például a JLS. Régóta nem volt igazán jó fiúcsapatunk, így a JLS megjelenése egyértelműen jó dolog. A JLS valami olyat ad a fiataloknak, amiért újra rajongani tudnak, és enélkül az együttes nélkül ezt az érzést nem tapasztalhatták volna meg.

Végül, el kezdett már gondolkozni azon, hogy mi lesz a harmadik albumán?
Dehogyis! Mostanában nagyon elfoglalt vagyok. Elég sok koncertet elvállaltam, végigturnézom a nyári fesztiválszezont, sok helyen fellépek Európában, de remélem, eljutok Ausztráliába és Japánba is. Úgyhogy úgy gondolom, az új dalok írásához elég sokára fogok csak hozzálátni.