Amy második lemeze sokban különbözik az elsőtől. Rockosabb lett a hangzás, komolyabbak a dalszövegek. Nincsenek rajta olyan slágerek, mint a This Is The Life, nem olyan fülbemászóak a dalok mint az előző lemezen. De mindezzel együtt talán még jobban szeretem mint az első lemezt.
Az album beharangozó dala a Don't Tell Me That It's Over elég nagy váltásnak tűnik a This Is The Life megnyugtató, pihentető dallamához képest: ez egy felkavaró rockdal, ami teljesen passzol a dalszöveghez is. Hasonló hangulatú az An Ordinary Life, amiben Amy arról énekel, hogy normális életet akar élni, nem akarja megtapasztalni az igazi "celeb életet", amikor folyton paparazzik, meg tehetségtelen, de hírnévre vágyó emberek rohannak utánad.
A This Pretty Face vidám ritmusú country dal, amiben Amy elég őszintén elmondja a véleményét azokról a sztárokról, akik külsejükből és nem a tehetségükből akarnak megélni.
A keményebb szövegek és dallamok mellett vannak olyan gyönyörű, lírai dalok is mint a What Happiness Means To Me, vagy a Michael Jackson emlékére készült My Only One. Emellett a What Happiness Means To Me után még találunk a lemezen egy rejtett dalt is.
Persze az albumon azért helyet kapott egy-két szerelmes dal is, például a laza, ritmusos Love Love, vagy a Troubled Soul, amiben a barátját vigasztalja.
A lemez címadó dala a No Roots, illetve annak egyik sora: "This life I lead is a curious thing, but i can't deny the happiness it brings" Érdekes felépítésű dal, egyik kedvencem.
Mindent összefoglalva: komolyabb album mint az előző, a dalok passzolnak egymáshoz és Amy hangjához is, sok a mondanivalójuk. Érdemes meghallgatni, mert egy színvonalas, értékes lemez.
|