thehollywoodman beszámolóját olvashatjátok a rankweil-i, ausztriai koncertről, az én fordításomban.

A koncert mottója a 25 éves rankweil-i mozi volt. Valószínűleg nincs összefüggés, de a színpad vagy három méter magasan volt, így aki elöl állt, valahogy úgy érezhette magát, mint egy régi moziban, ha az első sorba ült. Kitört a nyakam. :P
Sajnos emiatt gyakran csak lábakat láttunk és a fényszórók is sokszor elvakítottak. Viszont Amy annyira a topon volt, hogy végig rá tudtunk koncentrálni.

Két és fél órán át álltunk a bejáratnál, aztán a kötelező sprint következett, nagy éljenzés közepette velünk futottak az osztrák barátaink, (a cikk írója német - a szerk.). Pont oda, arra a helyre sikerült futnunk, amit már délben kiválasztottunk.

Az előzenekar... Willie Nelson. Jó kis country zene, de szerintem túl halk volt.

A koncert... Amy maga volt a jókedv, az akusztika pedig sokkal jobb volt mint Zofingenben. (Mivel Zofingen fesztivál volt, így több napon keresztül kellett az akusztikának megfelelnie a különböző együttesek által képviselt eltérő zenei műfajoknak.) A "köménymag" (vagyis azok, akik az első sorban ugrálnak és ordítanak minden koncerten - a szerk.) megint hozta a formáját, így újra kaptak Amytől egy hatalmas mosolyt.

Amy azt mondta, hogy a hosszú koncertszünet miatt romlott az állóképessége, de ezt egyedül a Run végén lehetett észrevenni, akkor tényleg kifulladt. Mi csak mosolyogtunk, ez az igazi élő zene varázsa.

Csak annyit tudok mondani, hogy jó volt, nagyon jó, nagyon-nagyon megérte, egyszerűen boldog vagyok.

A koncert után vártunk, és figyeltük, hátha kijön Amy vagy valaki a zenekari tagok közül, de azt vettük észre, hogy teljesen egyedül vagyunk, így ez a találkozás nem jött össze.