Az eredeti, német nyelvű beszámolót Christoph, konzerttagebuch.de szerkesztője írta, a fordítás az én munkám. Néhány részletet kihagytam belőle, ezek vagy már megtalálhatóak az oldalon máshol, vagy a koncert szempontjából nem lényegesek.


Amy Macdonald már jó két éve egyfolytában turnézik, ami nem lehet könnyű, hiszen szinte a turnébuszban kell élnie. Ráadásul ezalatt az idő alatt kellett megbirkóznia a hirtelen jött óriási hírnévvel kapcsolatos helyzetekkel is. Viszont más részről, látszik, mennyire szereti magát a zenét, és a dalszerzést is.
(...)
Ez volt az utolsó előtti koncert, ami még az első albuma lemezbemutatójának számított. Holnap lesz mégegy, aztán egy hosszabb szünet következik. - lesz ideje feltölteni az akkut. A koncerten elhangzott új dalai is bizonyítják, hogy Amy igazán tehetséges dalszerző, ahogy ezt már az első lemez után is érezni lehetett.

A skót lány most másodszor lépett fel Németországban. Én tátott szájjal hallgattam, és azt hiszem, sejtem, mi az oka Amy gyors karrierjének.

Az elsőzenekar egy Good Morning Diary mevű formáció volt, az énekes, Chris Buseck a körülbelül félórás fellépésük végén azt mondta: "Ilyen a kezdet, de nagyon jó érzés többezer néző előtt játszani." A zenekaron látszott, hogy viszonylag kezdők, de megjelenésük nagyon profi volt, például a dobos frizurájával biztos sok munka lehetett... (...) Biztos vagyok benne, hogy még hallunk róluk.
A dallistájuk:
1. Handle with Care
2. Saving Yourself
3. The Girl in The Red Jumper
4. Taste of Distrust
5. Automatic Feelings
6. Slow Motion Boredom

Most ért be az elmúlt években szorgalmasan dolgozó kis Amy munkájának a gyümölcse: nagyszínpad, hatalmas dob "Amy Macdonald" felirattal, gyönyörű szintetizátorok, a színpadon díszítés...

Amy is megváltozott az elmúlt években. Ugyan a skót lány már nem tinédzser, nem növekszik, mégis egy magasabb és magasabb lesz a cipői miatt... Hoppá, már megint nagyon belementem a részletekbe... Fekete-szürke kockás ruhát viselt, amin a szürke kockák ezüstösen csillogó flitterekkel voltak bevonva; és fekete harisnyát.
A legfeltűnőbb azonban az új hajszíne, a szalmaszőke. (Eredetileg sötétbarna haja van.)

Zeneileg viszont nem sokat változott. Még mindig az én nagy kedvencem, a Poison Prince az első dal a koncertjein. A dalsorrend ugyan az volt, mint februárban. Mivel így nem volt semmi nagy meglepetés, jobban a zenére tudtam koncentrálni. Pontosabban: tudtam volna. Mert körülöttem sok olyan ember volt, akik végig, az egész koncert alatt az "édes" előzenekarról, a finom sörökről, vagy más, egyéb témákről beszélgettek, miközben Amy énekelt, vagy a dalairól beszélt. Nagyon idegesítő volt. Azon gondolkoztam, mi lenne, ha odafordulnék valamelyikhez, és én is azt mondanám neki, amit Amy mondott a közönségnek, mikor belekiabáltak az egyik lírai dalába: "Tönkretettétek az egész dalt!"

Hogy egészen őszinte legyek, valami zavart Amy gitárosával kapcsolatban is. A kötött sapkás férfi ízléses, szép zenét játszik, mégis úgy érzem, furcsa módon Amy zenéje gazdagabb lenne, ha nem lenne Amyé melett még egy második gitár is. (Amy a koncerteken akusztikus gitáron kíséri magát, Mark, akiről a cikk írója beszél, a szólógitáros. - a szerk.)  Ez különösen ott figyelhető meg, ahol Amy zeneari kíséret nélkül énekel. A Mr. Brightside című The Killers (vagy ahogy Amy az ő skót tájszólásával mondta: The Kellers) feldolgozás a koncert egyik csúcspontja volt. Amy először egyedül énekelte, később bekapcsolódott a zenekar is. A koncerten elhangzott második feldolgozás a csodálatos Dancing In The Dark volt, (közben az egyik kényszerű koncertszomszédom, akiről már korábban is írtam, megjegyezte: "Tudtam én, hogy ez jó!").

Bevallom, jobban örültem, mikor Amy a saját dalait énekelte, de ki tudja, ki készítette Amy másodi lemezét, lehet, hogy az új lemez dalai közé nagyon jól illenek majd a feldolgozások is. A dalokat kicsit áthangszerelték, itt-ott acélhúros gitárok is megjelentek benne. De természetesen Amy dalai így is jók.

A zenekar tagjai csak félig-meddig voltak ismerősek. Shannont, a billentyűst eddig még nem láttam. Glasgowban valaki más volt helyette. A többiek - Jamie (basszusgitár, trombita), Adam (dob), és Mark (gitár) - már ismerősek voltak.

Amy a zenekarral egy San Francisco-i stúdióban próbált. Itt vették fel az A Wish For Something More új változatát, mert unták a régit. Az új verzió máshogy kezdődik (jó!), és sok a gitár (nem jó!) de mindenekelőtt elmondható róla, hogy iszonyú hangos (jójójó!).

A Troubled Soul mellett egy másik új dal is elhangzott: a címe Next Big Thing. Mind a két dal tetszett, de kicsit olyan "b-oldalasaknak" éreztem őket. A Next Big Thingbe egy helyen belebakizott, de ettől még jó volt.

50 fantasztikus perc után vége lett a főműsoridőnek, Amy megköszönte nekünk azt, hogy több mint 2,5 millió lemeze kelt el Németországban, és lementek a színpadról. De persze utána jött a ráadás, három dallal. Gyönyörű befejezés volt!

Egy szép koncertet hallhattunk az egyik legkirályabb szabadtéri stadionban. A színpad fedett volt, sőt, emellett egy sátortető alá is be lehetett volna húzódni az eső elől. De erre nem volt szükség, mert sütött a nap, gyönyörű idő volt Bonnban.

Történt egy vicces dolog is a koncert alatt: a Run előtt Amy pár szóban elmondta, hogyan keletkezett a dal.
"Egy The Killers koncert után írtam..."
A közönség nem reagál.
"The Killers!"
Semmi.
"Mr Brightside!" Mikor látta, hogy a közönségnek fogalma sincs, melyik együttes a The Killers, csak a fejét csóválta és nevetett.
A dallista:
01. Poison Prince
02. L.A.
03. Youth of Today
04. Barrowland Ballroom
05. Footballer's Wife
06. Mr. Brightside (The Killers feldolgozás)
07. A Wish for Something More
09. The Next Big Thing (új)
10. This is the Life
11. The Road to Home
12. Run

13. Dancing in the Dark (Bruce Springsteen feldolgozás)
14. Troubled Soul (új)
15. Let's Start a Band