2008. május 16.
Mail Online
Az interjút Judith Woods készítette.

Miért vonakodó "focistafeleség*" Amy Macdonald?
Amy Macdonald nagyon messze van az önbarnító sprayt használó, műkörmös "focistafeleség" sztereotípiától.

Ezekben a zavaros időkben mit tehet a zenerajongó? Alig telik el hét anélkül, hogy ne üdvözölnének egy-egy újabb fiatal énekesnőt a zeneipar legújabb felfedezettjeként. Az egyik pillanatban még Kate Nash-é a leghitelesebb fiatal hang, a következő pillanatban már itt is van Adele és Duffy. Viszont mellettük megállíthatatlanul ível fel Amy Macdonald karrierje, akinek az elképesztő sikere a leghagyományosabb módon, szájról-szájra terjedt a pop-rock rajongók körében.

A most 20 éves Amy, a bámulatosan tehetséges skót lány középosztálybeli családból származik, és Glasgow külvárosában él, és több lemezt adott el, mint az előbb említett Nash. A lány elképesztően érett, gazdag hangzású albuma, a This Is The Life dupla platina lett (ez 600 000 eladott CD-t jelent), nemrég pedig megelőzte a Radioheadet a toplistán. Amy, a merész, tiszta énekhangjával, a fülbemászó dallamokkal, és a countryba hajló dalaival nagyon emlékeztet a Cranberries énekesnőjére (a neve Dolores O'Riorden - a szerk.), vagy Sinéad O'Connorra.

Paul Wellerrel együtt turnézott Európában, és lépett már fel Elton Johnnal is; közben pedig Amy Winehouse kiadója is szeretne vele szerződést aláírni. A Mr Rock'n'Roll a rádióhallgatók kedvencévé vált. Az énekes-dalszerző lány eddig tudatosan távol tartotta magát a médiától - egészen mostanáig. Mert most a közismerten kiszámíthatatlan amerikai piacon készül kiadni a Mr Rock'n'Rollt, így végre az őt megillető reflektorfénybe került.

(...) "Nagyon utálom, amikor fényképeznek; csak azért, mert zenész vagyok, még nem kell eladnom a lelkem, utálom, mikor úgy készítenek rólam képet, hogy éppen piros arccal, izzadó hónaljjal énekelek a színpadon, aztán másnap így láthatom viszont magam a Heat magazin címoldalán... Nem vagyok modell!"
Talán az nem, de a fehér bőrével, halványkék szemével, és a sok, sötét hajával, Amy igazi "szomszédlány" szépség, rendkívül fotogén. Mikor találkoztam vele, Topshop farmert, All Saints csizmát és egy paradicsom piros Fred Perry dzsekit viselt. Nyílt és két lábbal a földön álló személyiség. (...)

"Nekem nincs olyan szomorú történetem, mint a legtöbb dalszerzőnek. A testvéremnek is és nekem is nagyon boldog, normális gyerekkorom volt, és értelmes felnőttekké váltunk. Jól tudom, sokan azt hiszik, hogy nem szeretek élni; csak azért, mert ritkán járok partizni és nem iszom magam hullarészegre. De miért ne figyelhetnék oda a pénzügyeimre? Kölcsönt vettem fel, most fizetem a törlesztőrészleteket, így nagyon nem mindegy, mire költök. Úgy gondolom, fontos, hogy mindenki maga irányítsa a sorsát. Sok ember számára én csak egy termék vagyok, tehát úgy érzem, csak rajtam múlik, hogy fenn tudom-e tartani az érdeklődést az iránt, ami velem történik. Végülis, ez az életem."
Azta. Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy sok mindenre büszke lehet. Amy csak mosolyog az ő bánatos önismeretével, mikor arról kérdezem, vakmerőbb lett-e már egy kicsit. Aztán, mikor komolyabb összegeket kezdett el keresni, ösztönösen élete első, saját lakásába fektette be. A kétszobás lakás nem a divatos glasgow-i West Endben van, hanem Bishopbriggs külvárosában,  nem messze Amy szülei otthonától.

Megkönnyebbülésemre elárulta azt is, hogy nem olyan régen 30.000 £-ot költött egy ezüst színű Audira még úgy is, hogy a fárasztó turnémenetrend mellett nincs sok ideje vezetni. "Ritkán vagyok otthon, de most húsvétkor kaptam öt szabadnapot, és szinte egyfolytában csak ide-oda vittem az autómmal a barátaimat, akár akarták, akár nem."

Amy arra is szakított időt, hogy a barátjával, Steve Lovell-lel, az Aberdeen csatárával találkozzon. (Három hónapja vannak együtt.) A kapcsolatuk elég sok vicces helyzetet okozott, mert Amy leggúnyosabb dala, a Footballer's Wife a focistafeleségekről szól. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy Amy jóval azelőtt írta a dalt, mielőtt megismerte Lovellt.

"Az irónia végigkíséri az életemet" - mondja vigyorogva. "De ez nem változtatja meg azt, ahogy azok iránt a fiatal nők iránt érzek, akiknek egyetlen céljuk az, hogy focistafeleségek lehessenek. A legnagyobb baj az, hogy a legtöbb ilyen lány igazából nem csinál semmit, csak az életmódjával büszkélkedik."

"Nemrégen láttam egy felmérést, amit tízéves gyerekekkel készítettek, és azt kérdezték tőlük, hogy mik akarnak lenni. A kislányok kb. háromnegyede azt válaszolta, hogy focistafeleség. Milyen szomorú világban élünk, ha ez minden, amire vágynak. Steve-vel mind a ketten keményen dolgozunk, és jó érzés, hogy nem függünk egymástól. Egyikünk sem vágyik hírnévre."

A kemény munka minden bizonnyal Amy sajátja, de az ő pályáján szükség van némi szerencsére is. (...) "A zene egyszerűen a hobbim, nagyon élvezem, amit csinálok. Mindig is nagyon hálás voltam azért, hogy a családom és a barátaim jónak tartották a dalaimat, de sohasem akartak sztárt csinálni belőlem. Nézem az X Factort és a többi ehhez hasonló tehetségkutatót, és mindig megkönnyebbülök, hogy nekem sohasem kellett ilyesmiben részt vennem, mert folyton azt érzem, hogy a győztesek csak bábok, akiknek egyfolytában azt kell tenni, amit mondanak nekik. Ez engem megőrjítene, mert nem érezném őszintének azt, amit csinálnék."

"Valahol mélyen úgy érzem, jó lenne, ha igazi zenész lehetnék, de régebben mást helyeztem előtérbe, például a tanulást. Mindig mindent megtettem az iskolában, jó jegyeim voltak. Úgy döntöttem, földrajzból felvételizek, de közben volt egy év kihagyásom a középiskola és az egyetem között. Akkor küldtem el az első dalaimat az NME magazin által hirdetett kiadóknak. Aztán ezt az egészet el is felejtettem, amikor egy londoni kiadó felvette velem a kapcsolatot. Hirtelen ott találtam magam egy stúdióban, így kezdődött az egész."

17 évesen Amy szerződést kötött a Vertigóval, a The Killers és a Razorlight kiadójával, és egy évvel később már európai koncertkörúton volt a zenekarával. Annak ellenére, hogy hétvégenként nem tud találkozni a családjával és a barátaival, Amy nagyon szeret turnézni. "Nagyon vicces, biztos, hogy a miénk a világ legtisztább, legillatosabb turnébusza! Az egész együttes korán fekvő, és mindannyian sokat adunk a higiéniára, a basszusgitárosom például azt mondja, hogy minden zuhanyzása, kb 80 £-ba kerül. A turné egyetlen hátránya az, hogy sok gyorskaját eszem, plusz még az öltözőmben Mars Bar tejet is iszogatok. Alapvetően nem vagyok se sovány, se kövér, de ahogy telik a nyár, és vele együtt a koncertidény is, egyre jobban feszül rajtam a farmerem öve, így ahogy hazaérek, rögtön megyek edzeni."

A hiúság szó nem létezik Amy szótárában. Visszautasította az is, hogy stylist segítsen neki a ruhái kiválasztásában. "Az emberek érzik, hogy a zeneipar tele van olyan emberekkel, akik manipulálják a sztárokat, azt akarják, hogy csontsoványak legyenek, és alakuljanak teljesen át, de ez nincs így. Persze vannak az én kiadómnál is olyan művészek, akik nagyon élvezik, ha folyton fodrászok és sminkesek követik őket, de ez számomra maga lenne a pokol. Olyan egyszerűen szeretem megoldani ezeket a dolgokat, ahogy csak lehetséges."

Tavaly együtt turnézott Paul Wellerrel, amit Amy úgy jellemez, hogy "teljesen elképesztő", nem utolsósorban azért, mert Weller mindig a saját koncertje előtt végighallgatta Amyt is. (...) "Hatalmas megtiszteltetés volt ez a számomra, és nagyon pozitív visszajelzés egy olyan tehetséges embertől, mint Paul."

Az, mikor Elton Johnnal találkozott, szintén különleges volt. "Glasgow-ban mi voltunk Elton előzenekara, és utána azt mondták, szeretne találkozni velem. Mikor bementem az öltözőjébe, ő felpattant a székről, azt mondta, <<Szia, szépségem!>>, és megölelt. Jó néhányszor meg kellett csípnem magam, hogy elhiggyem!"

Úgy néz ki, kevés veszélye van annak, hogy a dicsőség Amy fejébe szálljon. Kétszer is elmondta, hogy ha ez az egész véget érne, másnap visszaköltözne a külvárosba, minden nap vonattal járna be az egyetemre, és földrajztanárnak tanulna. Igaz, lenne egy mesés autója.

De az biztos, hogy ez a nap még elég messze van, és Amy most a zenéjére koncentrál. "Hihetetlen érzés nagy tömeg előtt zenélni, és hallani, hogy éneklik a dalszövegeimet. Azt hiszem, mindig így fogom érzeni. Amíg énekelek, sosem szorongok, a zenébe menekülök a lámpaláz elől, mindig felvidít. Sokféle korú rajongóm van: gyerekektől kezdve 60-as felnőttekig szinte minden korosztályból, ami szerintem fantasztikus."

Az, ahogy Amy berobbant a zenei életbe kétségkívül a hozzáállásának köszönhető: elképesztő lelkesen beszél a munkájáról, saját magáról pedig az ő sajátos, száraz humorával. Két lábbal áll a földön. Őszintén szólva, tökéletes példakép a mai tízévesek számára és egyben minden anya álma: szereti a csokoládés tejet, korán fekszik le aludni, hűséges a barátjához, komoly munkaerkölcse van, és van egy kölcsönre vásárolt, egyszerű, normális lakása. Ugyan az nem egészen egyezik azzal, amit sok fiatal lány a rock'n'roll életstílusról képzel, de sokkal többet ér el így, mint bármelyik focistafeleség.

Ford.: Tachion

*Itt a "focistafeleség" szót az angol WAG, wives and girlfriends (feleségek és barátnők) kifejezés magyar fordításaként használom. A WAG egy gyűjtőfogalom, és azokat a nőket jelöli, akik válogatott futballisták feleségei vagy barátnői. Amy és Steve Lovell párkapcsolatban élnek, nincsenek összeházasodva, a kifejezést csak azért fordítottam így, mert jobban hangzik, és egyszerűbb mondatban használni, mint a "focista barátnője" vagy a "focista kedvese" kifejezéseket.