Amy Macdonald az ihletről és arról, hogy hogyan lehet megmaradni a popzene bizonytalan világában

Készítette: Liam Barnes
2012. október 27.
Ford.: Tachion

"Rádfér egy kis pihenés" - ilyen népi bölcsességeket mondhat egy anyuka a gyerekének pár kemény melós hét (vagy egy újabb átpiált iskolai buli) után - de egy-egy rövid kihagyásnak tényleg sok haszna lehet.
Amy Macdonald még csak 25 éves, de a bishopbriggs-i énekesnő már jópár zenei mérföldkőn van túl. Mióta a This is The Life című első lemeze - amiből többmilliót eladtak - megjelent 2007-ben, majd ezt követte 2010-ben az A Curious Thing, - ami egyike volt az év legjobb lemezeinek, - Amy számos elismerést kapott, többek között a U2, Ray Davies a The Kinksből, és a fantasztikus Bruce Springsteen is Amy híres rajongói között van.
A turnézással töltött hosszú évek után Amy egy évre visszavonult, de most visszatért a harmadik lemezével, a Life In A Beautiful Lighttal. A lemez olyan dalok gyűjteménye, amik bárkihez szólhatnak, és Amy olyan változatos témákról énekel bennük, mint a chilei bányászok mentőakciója, a két legnagyobb glasgow-i focicsapat rivalizálása, vagy a nagymamája harca az Alzheimer-kórral. A lemezen a fájdalmas balladák keverednek a lendületes pop-rock dalokkal, és jól tükrözik Amy egyedülálló tehetségét.
Az európai turnéja próbáinak a szünetében (ma este például a teltházas Lowryban lép fel), arról mesélt, hogy hogyan születtek meg a dalai az alatt a 12 hónap alatt, amit az otthonában, Glasgowban töltött.

"A visszavonulásomnak nagy szerepe volt az album létrejöttében." - mondta. - "Számomra az írás mindig is egy természetes dolog volt. Hajlamos vagyok sodródni az árral, ahelyett, hogy leülnék és gondolkoznék, és négy év [turné] után, mikor sosem voltam igazából otthon, annyira boldog voltam, hogy a barátaimmal és a családommal lehettem, és ebből születtek a dalok."

Amy 15 évesen kezdett dalokat írni és énekelni, és amikor a demólemezei a tapasztalt producer Pete Wilkinson asztalára kerültek, ő és a felesége, Sarah a szárnyaik alá vették Amyt. Mióta aláírta a lemezszerződését, és megjelent a most már dupla platina bemutatkozó lemeze - ami hat országban volt első a toplistákon, mikor Amy még csak 19 éves volt - a sikere töretlen.

"Hatalmas kiváltság, hogy beutazhatom az egész világot, és közben a saját zenémet játszhatom." - mondta Amy. - "A menedzsereim egészen a kezdetektől velem voltak, és hatalmas segítséget jelentenek, majdnem olyanok, mint a családom."

Amikor arról beszélgettünk, mi változott a kezdetek óta, mikor Amy még koraérett tinilány volt, és bizonytalan volt számára a jövő, most viszont hatalmas rajongói bázisa van, Amy azt mondta:

"Úgy érzem, sokkal biztosabb vagyok mindenben, és nyilvánvalóan gyakorlottabb lettem, de sosem féltem attól, hogy a saját dalaimat adjam elő, szimplán csak nagyon izgatott voltam."

A popzene egy közismerten bizonytalan terület, ahol nem könnyű tartós sikert elérni, és sok tehetségnek is keményen küzdenie kell azért, hogy játékban maradhasson, és vannak, összezuhannak a lemezkiadók nyomása alatt. De Amy sosem volt kitéve annak a veszélynek, hogy a zeneipar áldozatává váljon: teljesen független személyiség, és sok biztos pontot jelentő ember van az életében.

"A szerződést a saját dalaim miatt kaptam, és a lemezcég mindig komolyan támogatotta azt amit csinálok, és sosem próbált befolyásolni." - mondta. - "Nagyon jó, hogy így támogatnak."

Persze, még a legeltúlzottabb Cowell-klón szerint se kellene változtatni a Macdonald-módszeren látva a sikereket: a Life In A Beautiful Light második volt a brit toplistán az előző lemezek sikerére építve, és egész Európában jól teljesített, sőt, megtette az első lépéseket a mindent eldöntő amerikai piacra való betöréshez.
Amy el volt ragadtatva attól, ahogy az emberek az új albumára reagáltak:

"A visszajelzések nagyon pozitívak voltak - minden létező rajongóm szereti, úgyhogy nagyon várom, hogy élőben is előadhassam nekik!"

Az, hogy otthon lakott a családjával és a barátaival, tökéletes alapanyagot biztosított a dalszövegíráshoz és emellett a hobbiaira is volt ideje. Amy híresen lelkes focirajongó, így abból élményből, hogy a hazai pályán játszó skót focicsapat egyik meccse előtt ő énekelhette a himnuszt, született meg a Pride című kislemez. A sport-téma azzal folytatódott, hogy az olimpikonok előtt lépett fel a Buckingham palotánál rendezett ünnepségen, de Amy számára a legfontosabb az, hogy a skót focicsapatnek szurkolhasson.

"Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy ilyen tiszteletre méltó sportolók előtt léphettem fel, de ez nem ugyanaz, mint a nemzeti himnuszt énekelni a hazai szurkolókkal a focimeccseken." - mondta. - "Büszke skót vagyok, úgyhogy fantasztikus, hogy erre lehetőségem volt."

A turnék és a fellépések minden zenész éltető elemei, és néhány nyári fesztivál és különleges show után Amy és az együttese újból turnézni kezdett; az első koncertje Salfordban, az Északnyugat híres rajongói előtt, tökéletes turnényitány volt.

"Ez volt az első koncertem Salfordban, de Manchesterbe minden turném során ellátogatok, olyan jó hely! A közönség nagyon hasonló a Glasgow-ihoz, úgyhogy kicsit olyan, mintha otthon lépnénk fel. Jó kezdete volt a turnénak!"

A salfordi koncert az első a hat nagy-britanniai koncertből a hosszú európai turné előtt, de a mindig elfoglalt Amy ezután sem áll meg.

"Nagyon sok tervünk van a következő évre, úgyhogy az is egy melós időszak lesz, ami nagyon jó." - mondta Amy. - "Biztos nagyon izgalmas év lesz!"

Mióta Amy aláírta azt a lemezszerződést, eltelt pár mozgalmas év, és az állandó turnézás kárt okozott, - egyszer komolyan elgondolkozott azon, hogy folytatnia kellene-e a zenei karrierjét.
Szerencsére hatalmas a rajongói bázisa az egész világon, így neki is kijárthatott a megérdemelt pihenés.