Glasswerk interjú
írta: John
ford.: Tachion

Amy Macdonald több mint négymillió lemezt adott el világszerte, és több, mint egymillió rajongója előtt lépett fel az elmúlt pár évben. Az elképesztően sikeres This Is The Life öt ország toplistáján volt első, a második lemeze, az A Curious Thing pedig 10 európai országban volt benne az első 10-ben. A remek dalokkal felfegyverkezett harmadik albuma, a Life In A Beautiful Light is ugyanilyen örömteli fogadtatásban részesült, Amy pedig ezen a héten kezd neki a brit és európai turnéjának. A Glasswerk a teljesen két lábbal a földön álló énekesnővel az élőben zenélésről, a dalszerzésről, és arról is beszélgetett, milyen volt kiégetni a gumikat* a Top Gearben.

Várod a jövő heti turnét?
Hogyne. Az együttesem és én pénteken Svájcba repülünk, és az első koncert szombaton lesz. Mindig jól érezzük magunkat, amikor turnézunk. Úgy tudom, minden koncert teltházas, vagy majdnem az, úgyhogy igen, nagyon izgatott vagyok, hogy újra énekelhetek.

Nyilvánvalóan sok helyen léptél már fel az egész világon. Mi a különbség ilyen szempontból a nagy, szabadtéri fesztiválok és a kisebb, bensőségesebb koncertek között?
Egy nagy, szabadtéri fesztiválon az emberek nem feltétlenül azért vannak ott, hogy téged lássanak. Úgyhogy ez egy kicsit nehezebb: meg kell, hogy nyerd magadnak az embereket. De ez egy jó kis kihívás. Míg egy kisebb, bensőségesebb koncerten az emberek miattad vannak ott, és így nem kell annyira igyekezned. De mindkettőt szeretem csinálni.

Van kedvenc koncerttermed, ahová szívesen mész vissza?
A kedvencem a glasgow-i Barrowlands. Akkor is az volt, mikor rajongóként mentem oda egy-egy együttes koncertjére. Elég szerencsés vagyok, hogy felléphettem ott egy párszor, és művészként ugyan olyan varázslatos dolog ott énekelni, mint a közönségben élvezni a koncertet.

Említetted Glasgow-t, és van egy fantasztikus dalod a Life In A Beautiful Light-on (a The Green And The Blue), ami a városról szól, főleg a focicsapatok rivalizálásáról. Szerinted fontos, hogy hű maradj a gyökereidhez?
Igen, úgy értem, nem akarattal írom a dalaimat, hogy „most erről fogok írni”. Egyszerűen várok az ihletre. Most is Glasgow-ban élek, és a barátaim is glasgow-iak. Itt nőttem fel, és az én nézőpontomból nagyon sok inspiráló dolog történik a városban.
A dalban egyszerűen az otthonomra gondoltam, Glasgow-ra, és minden olyan dologra, ami különlegessé teszi, és így született meg a dal. Nem szándékosan próbálok hű maradni a gyökereimhez, de azt hiszem, én egyszerűen ilyen ember vagyok. Természetesen történik.

Az Aranylabda átadón léptél fel múlt hónapban. Milyen volt?
Igen, felléptem, és lenyűgöző volt. Hatalmas fociszurkoló vagyok, ahogy az együttesemben mindenki más is. Úgyhogy nekünk ez hihetetlen izgalmas volt, és ahogy végignéztem a közönségen, és olyanokat láttam ott, mint Messi, Ronaldo, Sepp Blatter, és egy csomó más embert a foci világából. Szerencsére volt lehetőségem arra, hogy odaköszönjek Messinek, de nem tudom, mennyit értett meg belőle! Csodálatos este volt.

Mit gondolsz arról, hogy a gitáros zene kezd visszatérni? Az olyan embereknek, mint Jake Bugg vagy a  Mumford and Sons hatalmas sikerük van.
Remélem, ez így van. Mert én is ezt szeretem hallgatni. Jó látni embereket, akik rengeteget dolgoznak, és saját maguk rakják össze a dalaikat. Örülök az ilyen emberek sikerének. Jake Buggs és a Mumford and Sons dalai szívből jönnek, és jelent a számukra valamit. Úgyhogy jó, hogy sikeresek lettek.

Az egyik kedvenc dalunk a Life In A Beautiful Light-ról a Human Spirit. Mesélnél egy kicsit a dal ihlető élményéről?
Egy pár éve volt, igazából akkor, amikor a chilei bányászok a bányában rekedtek. Hihetetlen volt hallani, és úgy látszott, mindannyian nagyon szorult helyzetben voltak, és én elég érzelmes ember vagyok, úgyhogy mikor láttam, ahogy minden egyes embert megmentenek, könnyekig hatódtam. Amikor így érzem magam, amikor valamilyen érzelmi hatás ér, az mindig megihlet, így, ezután írtam meg a Human Spiritet.

Nemrég Ray Daviesszel dolgoztál együtt a Dead End Street című dalon. Ő sok olyan dalt írt, aminek története van. Te is így írsz, a megfigyelő szemszögéből, vagy inkább a saját életedről énekelsz?
Van pár dalom, ami rólam szól, de szerintem jó dolog megfigyelőnek lenni, sok mindent bele tudsz tenni. Szeretek olyan dalokat írni, amiknek történetük van, és szeretem hallgatni is őket. Szóval talán innen jön a dolog.

Kikkel szeretnél még együtt dolgozni a jövőben?
Rengeteg embert említhetnék, mint például az általad is említett Mumford and Sons-t, szerintem jók. Nagyon sok remek művész van jelenleg a zeneiparban. De az állandó kedvencem Bruce Springsteen. Hatalmas rajongója vagyok, egyszerűen szeretem a munkáit, és felnézek rá.

Hát igen, tavaly te is aznap léptél fel a Hard Rock Callingon, amikor Bruce - idegtépő volt ugye?
Nem volt az. Izgalmas volt és különleges, mert tudtam, hogy a közönség nagy része Bruce Springsteen rajongó volt, és úgy éreztem, mintha a családomnak énekelnék. Nagyon szerencsés voltam: aznap találkozhattam magával Bruce-szal is. Nagyon rendes volt, egyáltalán nem volt elszállva magától, így még jobban megszerettem!

Nemrég a Top Gear-ben szerepeltél, a műsor „Sztár megfizethető autóban” című részlegében, milyen volt?
Egyszerűen imádtam! Egyike volt a legjobb dolgoknak, amiket valaha csinálhattam. Hatalmas autó fanatikus vagyok, és mindig is szerettem a Top Gear-t. Mindig is a kedvenc műsoraim egyike volt, és egy álmom vált valóra ezzel. Mindenkivel jól kijöttem, és egy jót száguldottam.

Ez remek, hosszú nap volt, vagy csak rövid ideig tartottak ott?
Hát, vagy hat órát! Úgyhogy igen, ott voltam végig!

Fontos a számodra, hogy a lemezeid egységet alkossanak, vagy külön kezeled az egyes dalokat?
Igen is, meg nem is. Jó dolognak tartom, ahogy egy lemez anyaga halad valamerre, de néha jó, hogy a lemezt kevert, sokféle dalból áll. Egyszerűen odavagyok a zenéért, így ha megszeretek egy lemezt, akkor addig hallgatom, amíg szét nem megy. Viszont vannak olyan lemezek, amikről csak egy-egy dalt szeretek, és csak azokat akarom hallgatni. De ezzel semmi gond nincs.


*A cikk írója a Slow It Down-ból idéz.