Amy Macdonald hű marad önmagához

Forrás: au.news.yahoo.com
Írta: Ross Purdie
Ford.: Tachion
2013. ápr. 17.

A skót énekesnő-dalszerző most először jutott el Ausztráliába, Bryan Adams turnéjához vendég fellépőként csatlakozva - de azt kívánja, bárcsak pár héttel hamarabb jöhetett volna.
Nemrég ki kellett hagynia a példakápe, Bruce Springsteen koncertjeit, de a zenész iránti rajongását jól ki tudja élni az általa készített lecsupaszított, egyszálgitáros Dancing In The Dark feldolgozásban - a[z eredeti] dal egyébként három évvel Amy születése előtt jelent meg.
Amyre nagy hatással volt mindkét elődjének, - Springsteen-nek és Adams-nek is - a mély érzésekkel teli rockzenéje. Macdonald a lelkét és az otthoni élményeit teszi bele a zenéjébe, a dalai a való életről szólnak, amiket kihívó skót tájszólással énekel.

A 25 éves zenész 2007-ben vált ismertté a This Is The Life című bemutatkozó lemezével, és a This Is The Life Nagy-Britanniában, Németországban és Dániában is a toplisták első helyzettje tudott lenni, összesen pedig már több, mint ötmillió lemezd adott el eddig.
Olyan művészekkel zenélt már együtt mint Paul Weller, és a U2 tagjai (akik úgy mutatkoztak be neki, hogy egy cetlit hagytak Amy öltözőjében azzal az aláírással, hogy 'a rajongói klubod'), és mindezt anélkül, hogy a fejébe szállt volna a dicsőség.

A 2010-es, A Curious Thing című lemeze után egy évre visszavonult [Glasgow-ba], hogy az autóversenyzés iránti szenvedélyének hódolhasson, ami nagy szerepet játszik az életében.
"Glasgow-i vagyok, úgyhogy ha bármikor elkezdene nőni az arcom, az otthoni, régi barátaim azonnal visszarántanak a földre." - meséli. - "Nem vagyok különleges, úgy gondolom, egy teljesen normális ember vagyok, akinek ilyen őrült és csodálatos munkája van."
Rengeteg díjat zsebelt be: 2008-ban ő volt az év skót embere, egy évvel később pedig a legjobb külföldi felfedezettnek járó díjat vihette haza a német Echo Awards-ról - de közben egyáltalán nem lett öntelt.
"Sosem voltam az a típus, akinek hatalmas önbizalma lenne". - vallja be. - "Bizonyos értelemben ez rossz, de másrészről viszont jó, mert az ember sosem ül a babérjain."
A zeneiparral kapcsolatos kétségeiről, és idegenkedéséről, a harmadik lemezén, a Life In A Beautiful Light-on is énekel.
Az In The End című dalban arra a kérdésre keresi a választ, hogy van-e helye neki, mint előadóművésznek egy olyan világban, ami építőbb jellegű szakmákért kiált, mint az ápoló, vagy a politikus.
"Néha úgy érzem, hogy ez nem lehet igazi munka: Sydneybe repülök, és élvezem a napsütést - ez nem minősíthető valódi életpályának." - mondja Macdonald. - "Az In The End-et egy hosszú lemezbemutató turné végén írtam, és az a kérdést teszem fel benne, hogy jó-e ami csinálok, és hogy csinálhatom-e örökké."
Ahogy mindig más és más témákra összpontosít, Macdonald igazán mindig a megfigyelő szemszögéből [szeret dalokat írni].
A könnyedebb dalai a glasgow-i focicsapatok rivalizálásáról, vagy a skót származású hollywood-i sztár Gerard Butler körül rohangáló zsé-kategóriás celebekről szólnak.
A két legkiemelkedőbb dalát a világ eseményie ihlették: a vad ünneplés Egypitomban Hosni Mubarak elnök leváltásakor, (Across The Nile); és a az öröm, amit akkor érzett, mikor a föld alatt rekedt chilei bányászok több hét után kiszabadultak (Human Spirit).
"Nagyon érzelmes ember vagyok, az ilyen esményekkor azonnal ömleni kezdenek a könnyeim." - mondja Macdonald. - "A legtöbb dolog, amit a hírekben láthatunk, szomorú történet, és olyan dolog, amit hallani se akarunk, de az az esemény csodálatos volt, mert az emberek indent megtettek, hogy segíthessenek egymáson. Gyönyörű volt látni."
Amy Macdonald Ausztráliában turnézik Bryan Adams-szel április 18 és 27 között.